Printed From:

Főételek

Füstölt pulykacomb tormamártással

Hozzávalók 4 adag
  • 60 dkg kicsontozott, főtt, füstölt pulyka felsőcomb
  • 5 dkg margarin
  • 2 evőkanál liszt
  • 4 dl tej
  • 1 dl 10%-os főzőtejszín
  • 3 evőkanál csemege ecetes torma
  • 1 csapott kiskanál só
  • 1 evőkanál kristálycukor
  • fél citrom leve
Elkészítés

A margarint fölolvasztjuk és a lisztet vigyázva, nehogy megpiruljon, 1 perc alatt megfuttatjuk benne. A tejet és a tejszínt ráöntjük, folyamatosan kevergetve 2-3 percig forraljuk, míg besűrűsödik.
Ezután a tormát belekeverjük, és a sóval, a cukorral és a citrom levével kellemesen pikánsra ízesítjük.
A húst rostjaira merőlegesen fölszeleteljük, megmelegítjük, a meleg tormamártással leöntve tálaljuk.

Kattintson ide a recept letöltéséhez!

Mézes bárány aszalt szilvával

Hozzávalók 6 adag
  • 70dkg csontozott báránycomb
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 32 ek. olivaolaj
  • 1 csipet őrölt gyömbér
  • 15dkg magozott aszalt szilva
  • 2 ek.méz
  • 1 kis csomó apróra vágott petrezselyem
Elkészítés

A hagymát apróra vágva a felhevített olajon megfuttatjuk, majd rátesszük a kockára vágott húst. Fehéredésig pirítjuk, sózzuk, a gyömbérrel fűszerezzük, és 1 dl vizet öntünk alá. Lefedve pároljuk, ha kell, pótoljuk a vizet. Amikor a hús félig puha (30-40 perc), beletesszük a fokhagymát, és lefedve, kevés víz aláöntésével puhulásig pároljuk.
Amikor kellően puha a hús, hozzáadjuk a kettévágott aszalt szilvákat, a mézet, ha szükséges, még kevés sóval, őrölt fehér borssal ízesítjük, és 5-8 perc alatt összefőzzük. Tálalás előtt beleszórjuk a petrezselymet is. A húst rizzsel kínáljuk.

Kattintson ide a recept letöltéséhez!

Mozzarellás polenta

Hozzávalók 8 adag
  • 30 dkg kukoricadara
  • 6dl víz
  • 1 ek. margarin
  • só, fehérbors,szerecsendió
  • 2 db tojás
  • 3dl joghurt
  • 15 dkg mozzarella
  • citrom reszelt héja és leve
Elkészítés

Forraljuk fel a vizet, adjunk hozzá sót (ne sajnáljuk), a kukoricadarát öntsük bele. Reszeljünk bele egy kis szerecsendiót , és egy evőkanál margarint is keverjünk a masszába. Jól megkevergetjük, és pár perc múlva félre is húzzuk a tűzhelyről.
Letakarjuk, amíg kikeverjük a tojásokat a joghurttal.
Üssük a két tojást egy tálba, sózzuk, borsozzuk, ezután hozzádunk a joghurtból 2dl-t. Keverjük össze, majd dolgozzuk össze a kukoricadarás masszával.
Kenjünk ki egy tepsit margarinnal, egyengessük el benne a masszát. Előmelegített sütőben süssük elő a polentát 25 percen keresztül, kb. 180 °C-on.
Amíg sül, addig egy tálba tegyük bele a krémes állagú mozzarellát, sózzuk egy picit, és keverjük hozzá a maradék 1dl joghurtot. Az elősütött polentán kenjük szét a krémes állagú mozzarellánkat, és tegyük vissza a sütőbe a tepsit, amíg megpirul a sajt. Hidegen és melegen is tálalhatjuk!

Kattintson ide a recept letöltéséhez!

Rakott sonkás tészta

Hozzávalók 6 adag
  • 30 dkg makaróni vagy pennetészta
  • 10dkg reszelt sajt
  • 25 dkg főtt sonka
  • 2 gerezd fokhagyma
  • bazsalikomlevél, só, őrölt bors
  • 2dl tejföl
  • 1db tojás
  • 1 ek liszt
  • 1 ek zsemlemorzsa
  • 2dkg margarin
Elkészítés

A tésztát sós, forró vízben félkeményre főzzük.
A sonkát lereszeljük, ledaráljuk, esetleg kockázzuk. Fokhagymapréssel rányomjuk a fokhagymát, hozzáadjuk a friss vagy szárított bazsalikomot, sózzuk, borsozzuk.
A tejfölt elkeverjük a felvert tojással, liszttel és 3/4 részét hozzáöntjük a sonka keverékéhez.
A tésztával is összekeverjük az egészet, majd a margarinnal kikent, kevés zsemlemorzsával megszórt sütőtálba öntjük.
A tetejére ráöntjük a meghagyott tejfölös mártást és sajtot reszelünk rá.
Előmelegített sütőben szép pirosra sütjük.

Kattintson ide a recept letöltéséhez!

Csirkecombok római tálban

Hozzávalók
  • 5 dkg trappista sajt
  • 4 csirkecomb
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 dl tejföl
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 vöröshagyma
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 kávéskanál pirospaprika
  • bors
Elkészítés

A csirkecombokat megsózzuk, és a római tálba tesszük, egymás mellé. A lisztet összekeverjük a pirospaprikával, sóval, borssal ízlés szerint, majd rászórjuk a húsra.
A vöröshagymát vékony karikára vágva, rárakjuk a combokra, majd a reszelt sajtot is. Az olajt és a tejfölt összekeverjük, beletesszük a zúzott fokhagymát, és ráöntjük a húsra. Hideg sütőben kezdve, addig sütjük, amíg a hús megpuhul. Ekkor levesszük a tál tetejét, és még néhány percig hagyjuk, míg aranybarna nem lesz.

Kattintson ide a recept letöltéséhez!

Göngyölt pulyka nyárson

Hozzávalók 4 adag
  • 1kg pulykamellfilé
  • 4 szelet füstölt sonka
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • 2 evőkanál sűrített paradicsom
  • 1 maréknyi friss bazsalikom
  • bors
  • 1 ek olaj
Elkészítés

A pulykamelleket húsverővel egyenletesen vékonyra lapítjuk.
A fokhagymát a paradicsompürével összekeverjük, és a húsdarabokra kenjük.
A tenyérnyi húsokra egy-egy sonkaszeletet borítunk, bazsalikommal, sóval és borssal megszórjuk.
A filéket összegöngyöljük, és vastag karikákra vágjuk.
A tekercseket 4 nyársra felhúzzuk, ügyeljünk arra, nehogy szétnyíljanak.
A nyársakat vékonyan olajjal megkenjük és az előmelegített grillben vagy a sütőben 10-15 percig sütjük, közben egyszer megfordítjuk.
Azonnal, salátával fogyasztjuk.

Kattintson ide a recept letöltéséhez!

Sütőzacskóban sült pisztráng

Hozzávalók 2 adag
  • 40 dkg pisztráng
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 kk fűszerpaprika
  • 0.5 tk rozmaring
  • 1 kk fekete bors
  • 1 kk majoranna
Elkészítés

A halakat a megtisztítás után besózzuk.
3 gerezd fokhagymát összeaprítunk, hozzáadunk 2-3 evőkanál olívaolajat, majd a petrezselymet és az összes fűszert (pirospaprika, rozmaring, feketebors, majoranna). Jól összedolgozzuk ezeket.
A halakat egyesével sütőzacskóba tesszük, és az elkészített páccal bekenjünk őket. A hasukba utólag még egy-egy gerezd fokhagymát helyezünkA sütőzacskó száját jól megkötjük, a zacskót megszúrkáljuk, és már mehet is a hal az előmelegített sütőbe.
A hal kb. 25-30 percig sülhet 180°C –on , majd a zacskót fölvágjuk, és még 10 percig sütjük a sütőben. A hal akkor a legjobb, ha a bőre hólyagosra sül, de hamarabb is kivehetjük.

Kattintson ide a recept letöltéséhez!

Roston lazac padlizsánnal, kakukkfüves majonézzel

Hozzávalók 2 adag
  • 2 szelet lazacfilé
  • 1 közepes padlizsán
  • 1 szál póréhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 ág friss kakukkfű
  • 2 evőkanál olaj
  • 2-3 csipet nagyszemű tengeri só
  • frissen őrölt bors
  • A kakukkfüves majonézhez:

  • 4 ek.Light majonéz
  • 2 evőkanál kakukkfüves tokaji fehérborecet
  • 4 ág friss kakukkfű levele
Elkészítés

A majonézhez hozzáadjuk a lecsipkedett kakukkfűleveleket
A lazacfilét szárazra töröljük, megszórjuk nagyszemű tengeri sóval, frissen őrölt borssal. A padlizsánt szeletekre, a póréhagymát pedig vastagabb karikákra vágjuk és megszórjuk kevés sóval, borssal.
Grillserpenyőben 2 evőkanál olajat hevítünk, beledobunk 2-3 ág kakukkfüvet. A 2 gerezd fokhagymát kés lapjával egy-egy erőteljes ütéssel összenyomjuk, ezt is a serpenyőbe tesszük, hogy az olajba keveredjen az aromájuk. Beletesszük a lazacszeleteket, valamint a padlizsánt és a póréhagymaszeleteket, és mindet megsütjük. Mielőtt a fokhagyma és a kakukkfű megégne, vegyük ki őket a serpenyőből.
Tálaljuk a lazacot a grillezett padlizsánnal és póréhagymával, öntsünk mellé a mártásból.

Kattintson ide a recept letöltéséhez!

Cukkinis karaj

Hozzávalók 6 adag
  • 1 kg csontos karaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 25 dkg gomba
  • 1 nagyobb cukkini
  • 1 nagy pohár tejföl 12%
  • 1 ek olaj
  • bors
  • ételízesítő
Elkészítés

A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk. Tepsi aljába kevés olajat öntünk, belefektetjük a hússzeleteket. Mindegyikre egy teljes karika vöröshagymát szelünk, felkarikázott gombával és cukkinivel betakarjuk, ételízesítővel megszórjuk a zöldségeket, végül ráöntjük a tejfölt. Kb. 1 dl vizet öntünk alá. Előmelegített sütőben, kb. 200 fokon sütjük egy órát fólia vagy fedő alatt, a végén megpirítjuk a tetejét.
Aki szereti, az utolsó 10 percre megszórhatja aprított mozzarellával.

Kattintson ide a recept letöltéséhez!

Aszalt szilvával és gesztenyével töltött pulykamell

Hozzávalók
  • 15 dkg magozott aszalt szilva,
  • 12,5 dkg gesztenyepüré (fél csomag)
  • 0,5 kg pulykamell filé,
  • só ,kevés olívaolaj, kevés víz
Elkészítés

A pulykamellet szeletekre vágjuk, enyhén kiklopfoljuk,
Szórunk rá kevés sót. A félbevágott aszalt szilvákat sorban a közepükre helyezzük, kisujjnyi vastag szeletet vágva a gesztenyepüréből, a szilvához simítjuk.
Feltekerjük a pulykamellet, majd alufóliába tekerjük, így nem kell tűzni, kötözni, egyben tartja az alufólia.
Az így keletkezett négy rudacskát betesszük a tepsibe, kevés vizet téve alájuk, előmelegített sütőben 45 percig sütjük. Ezután kibontjuk, olívaolajat öntünk a tetejükre és visszatesszük néhány percre pirulni a sütőbe. Szeletelve tálaljuk.

Kattintson ide a recept letöltéséhez!

Sütőzacskóban sült rozmaringos hekk

Hozzávalók 4 adag
  • 4 nagyobb hekkfilé
  • 1 kávéskanál szárított citromfű
  • 1 kávéskanál szárított rozmaring
  • 1 kávéskanál szárított petrezselyemzöld
Elkészítés

A hekkfiléket sózzuk és megszórjuk a citromfűvel, a rozmaringgal és a petrezselyemzölddel. A filéket sütőzacskóba tesszük, és előmelegített sütőben addig sütjük, amíg teljesen eltűnik a lé a halszeletek alól.
Krumplipürével és alma- vagy barackkompóttal is tálalhatjuk.

Kattintson ide a recept letöltéséhez!

Édesburgonyahab bébispenóttal

Hozzávalók 4 adag
  • 80 dkg édesburgonya
  • 10 dkg light margarin
  • 3 db tojássárgája
  • szerecsendió
Elkészítés

A kockára vágott burgonyát sós vízben megfőzzük, leszűrjük, és még melegen áttörjük. Hozzákeverjük a margarint, a tojássárgáját, sót, ízlés szerinti reszelt szerecsendiót, és jó habosra kikeverjük, mintha burgonyapürét készítenénk. Kimargarinozott tepsibe nyomózsákkal kis korongokat nyomunk a masszából, sütőben arany barnára sütjük.
25 dkg bébispenótot 1 kk olajon megfuttatunk, 1 gerezd fokhagymával ízesítjük.
A burgonyahab mellé tesszük, tálaljuk.

Kattintson ide a recept letöltéséhez!

Sárga rizs citrommal (kurkumás rizs)

Hozzávalók 4 adag
  • 30 dkg rizs
  • 2 ek olaj
  • 1 tk himalája só
  • kevés frissen őrölt bors
  • 1 tk koriandermag (őrölve)
  • 1 kk kurkuma
  • 1 citrom reszelt héja és leve
Elkészítés

A rizst az olajon elkezdjük pirítani, közben hozzáadjuk a fűszereket.
Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a kurkumát, koriandert, ráreszeljük a citrom héját, rácsavarjuk a levét, és felöntjük annyi vízzel, hogy egy ujjnyira ellepje a rizst (ez általában beválik, ideális mennyiség a tökéletes rizshez).
Mire a víz elfő, a rizs elkészül.

Kattintson ide a recept letöltéséhez!

SAHU.NBI.18.06.0360c (2018.07.02.)

Utolsó módosítás: 2018. június 25.